A Golden Real Estate Kft. pályázatot nyújtott be regionális logisztikai központ fejlesztésére. Megvalósítási helyszín 3434 Mályi, Kistokaji utca 7. 015 hrsz. A pályázat összköltsége 1 231 986 022 forint, melyből a támogatás 492 671 210 forint. A fejlesztéssel érintett terület nagysága – logisztikai központ létrehozására – meghaladja a 10 000 négyzetmétert. A projekt megvalósítási időszak vége 2015 novemberére tervezhető, így ezután a cég olyan vállalkozásokat vár, akik logisztikai szolgáltatásaikat igénybe veszik majd.

A projekt megvalósításával a vállalkozás nettó árbevétele is emelkedik, a fenntartási időszak végére több mint 1 milliárd forintnyi árbevétel-növekedést tervezett a projektgazda. A projekt fenntartási időszakának 3. évére a gazdaság- ipari területre betelepült vállalkozások számának növekedését tervezi. A betelepülő vállalkozások által vállalt teremtett munkahelyek száma a projekt megvalósításával folyamatosan növekszik. A projektgazda projekt 3 éves fenntartási időszaka alatt 3 új munkahely teremtését vállalta.

A Golden Real Estate Kft. tevékenységi körébe tartozik a raktározás, tárolás, egyéb logisztikai tevékenységek, továbbá saját tulajdoni ingatlanok adásvételi, valamint vagyonkezelési feladatok ellátása. A Golden Real Estate Kft. stratégiai céljai között szerepel olyan logisztikai vagy infrastrukturális szempontból kiváló elhelyezkedésű ingatlanfejlesztések realizálása, amelyek révén magasabb hozzáadott értékű logisztikai szolgáltatások nyújtása válik lehetővé. A fejlesztéssel a vállalkozás főbb vállalatpolitikai céljai: A cég tevékenységének új, komplex logisztikai szolgáltatásokkal történő bővítése a regionális logisztikai központnak köszönhetően. A Magyarországon áthaladó nemzetközi áruáramlatok magas hozzáadott érték tartalommal történő kiszolgálása, ennek következtében forgalom és árbevétel növekedés. A későbbiek során újabb beruházások generálása, a szolgáltatások körének bővítése az igényekhez igazítva. A fejlesztés során történő munkahelyteremtés. Az iparterület folyamatos fejlesztése, és ez által hozzájárulás a régió fejlődéséhez.

A használaton kívüli terület átalakításával a nehéz gazdasági helyzetben stabil hátteret biztosíthat a betelepülőknek, segítséget és magas szintű szolgáltatásokat nyújt a vállalkozások piacon maradásához. A fejlesztés eredményeként az eddig üresen álló fejlesztési terület megújul, lehetőséget biztosítva ezzel a vállalkozások számára, hogy XXI. századi színvonalú telephelyen működjenek.

A logisztikai központ fő bevételeit elsősorban a logisztikai szolgáltatások nyújtása képezi: termékek szállítása – igény szerint a szállítás megszervezése; anyagok beszerzése; raktározás, tárolás; szükség esetén különböző mértetekre vágás; csomagolás; felcímkézés; egyedi azonosítókkal történő ellátás; komissiózás; szortírozás; anyagmozgatás; rakodás, külföldi piacra való szállítás-előkészítés – igény szerint az egyéb szállítás megszervezés és szállítás is; az ideiglenes csomagolás eltávolítása és átcsomagolás; rakománykezelés.

A Golden Real Estate Kft. a logisztikai központ létrehozásával szolgáltatásokat nyújtja a vevők részére: termékeinek szállítását – igény szerint a szállítás megszervezését is -, anyagok beszerzését, raktározását, tárolását, különböző méretekre vágását, csomagolását, felcímkézését, egyedi azonosítókkal történő ellátását, a rakomány kezelését, komissiózását, szortírozását, az anyag mozgatását, rakodását, és egyéb menet közben felmerülő feladatok ellátását, a szolgáltatás nyújtásának helyszínét képező fedett-nyitott, illetve fedett-zárt épületrészben az említett logisztikai szolgáltatások elvégzéséhez szükséges munkaerő biztosítását az említett logisztikai szolgáltatások nyújtásához szükséges eszközök és géppark használatát. Ezzel egyidejűleg lehetőség nyílik a saját, speciális eszközeinek helyszínen történő használatára és tárolására, valamint a termékek tárolásához szükséges fedett és nyitott épületrész igénybe vételére. A telek nagysága megengedi egyrészt a bővítést, másrészt, az olyan áruk/termékek esetében, melyek tárolása nem igényel különösebb figyelmet, megoldható a kültéri tárolás.

A projekt befejezéséig 3 új munkahely teremtése valósul meg, melynek következtében összesen 2 fő férfi és 1 fő női alkalmazottal fog rendelkezni a kedvezményezett, melyből 2 fő férfi, 1 fő női alkalmazott középvezető beosztásban kerül alkalmazásra, közvetlen módon hozzájárulva ezzel a környéken is számottevő munkanélküliség csökkentéséhez, valamint a beruházás által – logisztikai szolgáltatás fejlesztés által közvetett módon hozzájárulva említett szegmensben jelentkező számok csökkentésére.

A több mint 10 000 négyzetméteres regionális központ létesítésének elvárt eredménye az új munkahelyek teremtésén felül a logisztikai központ szolgáltatás-kapacitás kihasználtságának növekedése.

Projekt megnevezése: Regionális logisztikai központ fejlesztése a Golden Real Estate Kft. által
Elszámolható összköltség: 1 231 986 022 Ft
Támogatás összege: 492 671 210 Ft
Kivitelezés ideje: 2015.05.02. – 2015.12.29
Kedvezményezett: Golden Real Estate Kft.
Generál építési kivitelezésért felelős: T-Trans Kft.